Kémiai kötés
MagyarHU⌄
A kémiai kötés atomok közötti kölcsönhatás, amely molekulákat vagy szilárd szerkezeteket stabilizálhat. A kovalens, ionos és fémes kötés hasznos modell, de a valós elektroneloszlás több modell jellemzőit is mutathatja.
A tudományban egy érdekes adat gyakran egy kérdés kezdete, nem a vége.
Kémiai kötések
Kémiai kötések
Miért kerülnek közelebb az atomok?
Kémiai kötés akkor alakul ki, amikor az atomok közötti kölcsönhatás a különálló részecskékhez képest kedvezőbb energiaállapotot hoz létre. Az ionos, kovalens és fémes kötés nem három mereven elkülönülő doboz: azt írják le, hogyan oszlik el és hogyan mozog az elektronsűrűség az anyagban.
Nagy távolságban alig hatnak egymásra. Közeledéskor az egyik atommag vonzza a másik atom elektronjait, ami csökkentheti az energiát. Túl kis távolságnál azonban a mag–mag és elektron–elektron taszítás meredeken megnő. A kötési távolság a vonzó és taszító hatások közötti energiaminimum közelében alakul ki.
Kovalens kötésben az elektronpár vagy általánosabban a kötő elektronsűrűség több atomhoz tartozik. H₂-ben a két hidrogén 1s állapota olyan molekulapályát hoz létre, amelyben a két mag közötti elektronsűrűség megnő. Poláris kovalens kötésben, például H–Cl esetén, ez a sűrűség nem szimmetrikus.
Ha elektronátadás után ellentétes töltésű ionok keletkeznek, közöttük hosszú hatótávolságú elektrosztatikus vonzás működik. Szilárd NaCl-ban nem elkülönült NaCl „molekulák” sorakoznak, hanem kiterjedt ionrács. A szerkezet energiáját az egész rácsban jelen lévő vonzó és taszító kölcsönhatások határozzák meg.
Az elektronegativitás-különbség segít megjósolni egy kötés polaritását, de egy egész molekula polaritásához a geometria is kell. A CO₂ két C=O kötése poláris, mégis a lineáris molekulában a két kötési dipólus kioltja egymást. A H₂O hajlított geometriájában viszont nem történik teljes kioltás.