Electronegativity

Mi ad erős elektronvonzást?

Az elektronegativitás annak relatív mértéke, hogy egy kötésben lévő atom mennyire vonzza magához a közös elektronsűrűséget. Nem egy izolált atom közvetlenül mérhető energiája, hanem skálán értelmezett kötési tulajdonság.

Kis atomsugár és nagy effektív magtöltés esetén a kötő elektronok közelebb kerülhetnek egy erősen vonzó maghoz. Ezért a főcsoportokban az elektronegativitás általában nő balról jobbra, és csökken lefelé. A fluor a Pauling-skálán a legnagyobb értékű elem.

Ha két azonos atom kötődik, például H₂ vagy Cl₂, a kötő elektronsűrűség szimmetrikus. H–Cl esetén a klór elektronegatívabb, ezért a kötés Cl felőli oldalán nagyobb az elektronsűrűség: H részleges pozitív, Cl részleges negatív töltést kap. Ezek részleges, nem egész iontöltések.

Nagy elektronegativitás-különbség többnyire erősen poláris, részben ionos jellegű kötést jelez, de nincs univerzális küszöb, amely minden anyagot két tiszta kategóriába választ. A valós kötésjelleg folytonosan változhat, és a kristályszerkezet, koordináció és környezet is számít.

A kötési dipólusok vektorok. A CO₂ két poláris C=O kötése lineárisan, ellentétes irányban áll, ezért kioltja egymást. A H₂O két O–H dipólusa a hajlított geometriában nem oltódik ki, így a molekula poláris. A molekula polaritását tehát nem lehet csak elektronegativitás-különbségekből megmondani.